Szégyellje magát!

Egy szösszenet a sokból:
Az Auchan áruházban járva felfigyeltem egy jó áron kapható tévére, amit ráadásul egyszerűen nem volt szabad megvenni készpénzért, mert a kamatmentes kölcsönnel is ugyanannyiba került, mintha egyben kifizettem volna. Gondoltam, akkor inkább addig az a pénz pihenjen a számlámon, így egy tízhónapos viszonylatban még úgy egy tízessel lesz olcsóbb a tévé.
Egy tízezresért, azaz havi egy ezresért még sosem szóltak így be nekem.
Történt az, hogy az ehhez szükséges papírok kitöltésénél volt egy kérdés arra vonatkozóan, hogy van-e gyerekem.
Mondom a hölgynek, hogy nincs. Van már ebben a dologban rutinom, mert bármilyen ismerőssel találkozom, ez a kérdés benne van az első tízben. Ilyenkor ismerősöknek az ember egy gyors mondatban elmagyarázza, hogy próbálkozunk, de még nem jött össze.
Nade egy vadidegennek a válasz: NINCS, és ennyi. Semmi köze hozzá, hogy miért.
Erre a jóképességű ügyintéző:
"Ejnye-bejnye, szégyellje magát!"
Gondolta ő, hogy nekem azért nincs gyerekem, mert egy önző pöcs vagyok, aki inkább nagyképernyős tévét vesz.
Az más téma, hogy nagyjából 15 nagyképernyős tévé árát hordtam el egy lombikbeültetéssel foglalkozó céghez...
Kérdés, hogy ilyenkor mit csináljon az ember? Elkussoljon és megszégyenülten tudomásul vegye, hogy őt bizony egy senkiházi szarnak nézik, akinek még 38 évesen sincs gyereke...
Vagy kikeljen magából és elküldje az anyjába? Ehhez lett volna inkább kedvem és hangulatom is azután a röpke két óra után, amit a közeli kerti bútor osztályon elüldögéltünk, mire sorra kerültünk.
De nem. Talán azért, mert már rég hozzászoktam a hasonló megalázásokhoz, én nyeltem egy nagyot és nem szóltam semmit.
Jöttek a további kérdések, és valahogy sikerült azért abba az irányba terelni a beszélgetést, hogy a hölgy rádöbbenjen, mekkora egy seggfej.
És nekem bőven elég volt látnom az arcán a szégyent, ami pedig azt bizonyítja, hogy valószínűleg egyszerűen fáradt volt az árnyalt gondolkodáshoz, vagy egyszerűen nem is képes arra. Rádöbbent, mekkora bunkóságot talált mondani jópofizás ürügyén. És mivel rádöbbent, ez bizonyítja azt, hogy van benne emberség.
És ebben a pillanatban már sajnáltam, hogy egyáltalán szóbahoztam a dolgot. Hiszen kit érdekel, hogy egy idegen mit gondol róla. Tőlem lehetek én egy önző pöcs a szemében, ha tudom, hogy nem vagyok az.
Asszem, hogy ha legközelebb ilyen szituációba keveredek, csak annyit mondok majd, hogy:
"Nincs gyerekem, mert utálom a kölköket!"
Magamban meg jót röhögök majd az arckifejezésén...