Mindig is úgy gondoltam, hogy két gyerekem lesz. Egy fiú és egy lány. Eltartott egy darabig, míg végül megtaláltam azt a nőt, akit érdemesnek is találtam rá, hogy a gyerekeim anyja legyen.
Voltak persze jelöltek (köztük elég komoly is) és persze csúnya történetek, amikben vagy én, vagy a másik csalódott. Vagy mindketten. Én szerencsés vagyok, mert nem kellett otthagynom egy gyereket sem és hétvégi apukává válnom.
És persze azért is, mert végül én megtaláltam azt, aki a legtökéletesebb. Persze az égiek nem így gondolták, mert 22 évnyi együttlét után sincs gyerekünk és ahogy a dolgok most állnak, már nem is lesz. Nemhogy kettő, egy sem.
És persze azért is, mert végül én megtaláltam azt, aki a legtökéletesebb. Persze az égiek nem így gondolták, mert 22 évnyi együttlét után sincs gyerekünk és ahogy a dolgok most állnak, már nem is lesz. Nemhogy kettő, egy sem.
Ezt sokan tragédiaként élnék meg, de én már beletörődtem. Számos blogbejegyzésem szól erről ilyen-olyan formában, érdemes beleolvasgatni, én így dolgozom ezt fel. Segített ebben az a sok szemétláda, akik a hozzánk hasonló párok nyomorát kihasználják és az a biznisz, ami e köré az ösztön köré épült. Ha nem volt velük dolgod, tedd össze a kezedet! Mind bűnöző, mégpedig a legrosszabb fajtából.
Az is, amelyik egy mondatban ki tudja mondani, hogy "Nem ma kellett volna jönni, nyolcezer lesz...", meg az is, amelyik oda se szagol a feleségemhez, csak amikor a markát kell tartani. "Ilyen egyszerű műtétnél ötvenezret szoktam kapni...". Egy sima átjárhatósági vizsgálatnál azután, hogy betette a feleségemet a nem tébés betegek közé, ahol nemhogy nem ebből az országból, de erről a kontinensről sem volt más beteg. Innen is üdvözlöm a Szemmelversz Egyetem bűbájos személyi állományát!
Az állami, azaz ingyenes megoldások után (már amennyire ingyenes az, hogy én is és a feleségem is fizetjük a tébét, mégpedig havonta szép összegekben), hamar eljutsz a fizetős szférába. Ahol az orvos legalább úgy tesz, mintha érdekelnéd. Persze itt meg jöttek a negyvenezer forintos injekciók (egy darab és nem egy hónapra) és a kínzások, amit főleg a feleségemnek, de azért nekem is ki kellett állni. Azóta bárkinek beadok bármilyen injekciót akár subcutan, akár intramuscularis.
Egyszer elég végigcsinálni, nemhogy ötször, és a beadott hormonok hatásáról ne is beszéljünk! Mindez természetesen lélektelenül, darab-darab alapon.
Egyszer elég végigcsinálni, nemhogy ötször, és a beadott hormonok hatásáról ne is beszéljünk! Mindez természetesen lélektelenül, darab-darab alapon.
De mivel azt látod, hogy ezek az intézetek tele vannak sikerekkel és százszámra születnek a gyerekek (tabló a folyosón a sikeres ikerterhességekről és boldog szülőkről), nyomod bele a pénzt, nem számít semmi.
És ezt ők is jól tudják és ki is használják.
És ezt ők is jól tudják és ki is használják.
Szóval ezek a fehér köpenyes bűnözők előbb-utóbb elérik azt, hogy bármennyire is szeretnél gyereket, eleged lesz.
Mindenből.
Én személyes sikernek könyvelem el, hogy egyszer sem ordítoztam senkivel és senkit nem ütöttem meg. Lehet, hogy kellett volna? Ha verekedni nem is, de legalább üvöltözni párszor?
Aztán jön az, hogy ha vér szerinti gyereked nem lehet, akkor legyen másmilyen. Én a mai napig hiszem, hogy nem a vér a meghatározó egy szülő-gyerek viszonyban, hanem a szeretet. Mert látok ezer példát vér szerinti utálatra és örökbefogadott imádatra is. És arra is, hogy a gyerek akkor is hasonlít, ha vérnek semmi szerepe nincs a képletben.
Na, ezt használja ki egy másik bűnözői csoport, akik meg a gyerekekkel kereskednek. Hiába hívják magukat alapítványnak. Amikor ha befizetsz, kapsz gyereket ha meg nem, akkor nem azt úgy hívják, hogy gyerekkereskedelem. Nem kell szépíteni!
Mi, a feleségemmel, összesen négy diplomával, bőven az átlag magyar életszínvonal felett úgy várunk 8 éve örökbe fogadható gyerekre, hogy semmilyen megkötésünk nem volt. Az elmúlt nyolc év alatt az állami szervek egyszer SEM kerestek meg minket. Végigcsináltuk a "tanfolyamot", amely egyrészt eszetlenül drága, másrészt arról szól, hogy megpróbálnak lebeszélni az örökbefogadásról. A 10 párból nagyjából ötöt sikerült is, de mi kitartottunk. Naná, hogy reklámozzák az "alapítványokat", miközben tízezrével vannak gyerekek állami gondozásban.
Mondjuk nekem nyomhatják a marketing szöveget, hogy mennyivel "biztonságosabb" és "gyorsabb" így örökbe fogadni, mert én magam vallom, hogy nem fogok befizetni egy alapítványnak sem és nem azért, mert nem tehetném meg, hanem azért, mert NEM.
Szóval telnek szépen az évek és én néha még álmodom a meg nem született gyerekeim érettségi találkozójáról. Érdekes, de az álmaimban általában hárman vannak.
És hogy ez hogyan jött elő éppen ma?
Találtam egy alkalmazást a telefonomra, ami egy csomó dolgot tud csinálni a fotókkal. Jó cucc, megérte az árát. Az egy dolog, hogy az én arcomból nővé átalakítva kihozta egy-az-egyben a húgomat (persze kicsit kövérebb változatban), de az a legbrutálisabb, hogy belőlem és a feleségemből simán megcsinálta a gyerekeinket (fiatalabb önmagunkat.)
És én eljátszottam a gondolattal, hogy mi lett volna, ha. Joggal merül fel a kérdés, hogy miért kínzom ilyesmivel magamat és azokat, akik szeretnek, de álmodozni azért szabad, ugye?
Íme a variációk:
Az idősebbik lányunk, aki 21 éves és már egyetemista:
Ő akkor született volna meg, ha már akkor belekezdünk a családalapításba, amikor rájöttünk, hogy mi vagyunk egymásnak az igazi. De vártunk egy jobb élethelyzetre.
A következő képen a fiunk, aki zenét tanul, 17 éves:
Ő akkor született volna meg, amikor megvolt a megfelelő élethelyzet és belekezdtünk a családtervezésbe, csak hát nem jött össze. A képzeletbeli fiam nagyon hasonít rám és olyan a viszonyunk, amilyen nekem az apukámmal volt. Azaz tökéletes.
A harmadik képen a kisebbik lányom, aki most kezdte a gimnáziumot. Ő akkor született volna meg, ha valamelyik lombikos beültetés sikerül:
Közös bennük, hogy mind okosak, mind tökéletesek és egyikük sem létezik.
