Az én elképzelt családom

Mindig is úgy gondoltam, hogy két gyerekem lesz. Egy fiú és egy lány. Eltartott egy darabig, míg végül megtaláltam azt a nőt, akit érdemesnek is találtam rá, hogy a gyerekeim anyja legyen. 

Voltak persze jelöltek (köztük elég komoly is) és persze csúnya történetek, amikben vagy én, vagy a másik csalódott. Vagy mindketten. Én szerencsés vagyok, mert nem kellett otthagynom egy gyereket sem és hétvégi apukává válnom. 
És persze azért is, mert végül én megtaláltam azt, aki a legtökéletesebb. Persze az égiek nem így gondolták, mert 22 évnyi együttlét után sincs gyerekünk és ahogy a dolgok most állnak, már nem is lesz. Nemhogy kettő, egy sem.

Ezt sokan tragédiaként élnék meg, de én már beletörődtem. Számos blogbejegyzésem szól erről ilyen-olyan formában, érdemes beleolvasgatni, én így dolgozom ezt fel. Segített ebben az a sok szemétláda, akik a hozzánk hasonló párok nyomorát kihasználják és az a biznisz, ami e köré az ösztön köré épült. Ha nem volt velük dolgod, tedd össze a kezedet! Mind bűnöző, mégpedig a legrosszabb fajtából.

Az is, amelyik egy mondatban ki tudja mondani, hogy "Nem ma kellett volna jönni, nyolcezer lesz...", meg az is, amelyik oda se szagol a feleségemhez, csak amikor a markát kell tartani. "Ilyen egyszerű műtétnél ötvenezret szoktam kapni...". Egy sima átjárhatósági vizsgálatnál azután, hogy betette a feleségemet a nem tébés betegek közé, ahol nemhogy nem ebből az országból, de erről a kontinensről sem volt más beteg. Innen is üdvözlöm a Szemmelversz Egyetem bűbájos személyi állományát!

Az állami, azaz ingyenes megoldások után (már amennyire ingyenes az, hogy én is és a feleségem is fizetjük a tébét, mégpedig havonta szép összegekben), hamar eljutsz a fizetős szférába. Ahol az orvos legalább úgy tesz, mintha érdekelnéd. Persze itt meg jöttek a negyvenezer forintos injekciók (egy darab és nem egy hónapra) és a kínzások, amit főleg a feleségemnek, de azért nekem is ki kellett állni. Azóta bárkinek beadok bármilyen injekciót akár subcutan, akár intramuscularis.
Egyszer elég végigcsinálni, nemhogy ötször, és a beadott hormonok hatásáról ne is beszéljünk! Mindez természetesen lélektelenül, darab-darab alapon.

De mivel azt látod, hogy ezek az intézetek tele vannak sikerekkel és százszámra születnek a gyerekek (tabló a folyosón a sikeres ikerterhességekről és boldog szülőkről), nyomod bele a pénzt, nem számít semmi.
És ezt ők is jól tudják és ki is használják.

Szóval ezek a fehér köpenyes bűnözők előbb-utóbb elérik azt, hogy bármennyire is szeretnél gyereket, eleged lesz.

Mindenből. 

Én személyes sikernek könyvelem el, hogy egyszer sem ordítoztam senkivel és senkit nem ütöttem meg. Lehet, hogy kellett volna? Ha verekedni nem is, de legalább üvöltözni párszor?

Aztán jön az, hogy ha vér szerinti gyereked nem lehet, akkor legyen másmilyen. Én a mai napig hiszem, hogy nem a vér a meghatározó egy szülő-gyerek viszonyban, hanem a szeretet. Mert látok ezer példát vér szerinti utálatra és örökbefogadott imádatra is. És arra is, hogy a gyerek akkor is hasonlít, ha vérnek semmi szerepe nincs a képletben. 

Na, ezt használja ki egy másik bűnözői csoport, akik meg a gyerekekkel kereskednek. Hiába hívják magukat alapítványnak.  Amikor ha befizetsz, kapsz gyereket ha meg nem, akkor nem azt úgy hívják, hogy gyerekkereskedelem. Nem kell szépíteni!

Mi, a feleségemmel, összesen négy diplomával, bőven az átlag magyar életszínvonal felett úgy várunk 8 éve örökbe fogadható gyerekre, hogy semmilyen megkötésünk nem volt. Az elmúlt nyolc év alatt az állami szervek egyszer SEM kerestek meg minket. Végigcsináltuk a "tanfolyamot", amely egyrészt eszetlenül drága, másrészt arról szól, hogy megpróbálnak lebeszélni az örökbefogadásról. A 10 párból nagyjából ötöt sikerült is, de mi kitartottunk. Naná, hogy reklámozzák az "alapítványokat", miközben tízezrével vannak gyerekek állami gondozásban.

Mondjuk nekem nyomhatják a marketing szöveget, hogy mennyivel "biztonságosabb" és "gyorsabb" így örökbe fogadni, mert én magam vallom, hogy nem fogok befizetni egy alapítványnak sem és nem azért, mert nem tehetném meg, hanem azért, mert NEM.

Szóval telnek szépen az évek és én néha még álmodom a meg nem született gyerekeim érettségi találkozójáról. Érdekes, de az álmaimban általában hárman vannak.

És hogy ez hogyan jött elő éppen ma?

Találtam egy alkalmazást a telefonomra, ami egy csomó dolgot tud csinálni a fotókkal. Jó cucc, megérte az árát. Az egy dolog, hogy az én arcomból nővé átalakítva kihozta egy-az-egyben a húgomat (persze kicsit kövérebb változatban), de az a legbrutálisabb, hogy belőlem és a feleségemből simán megcsinálta a gyerekeinket (fiatalabb önmagunkat.)

És én eljátszottam a gondolattal, hogy mi lett volna, ha. Joggal merül fel a kérdés, hogy miért kínzom ilyesmivel magamat és azokat, akik szeretnek, de álmodozni azért szabad, ugye?

Íme a variációk:

Az idősebbik lányunk, aki 21 éves és már egyetemista:

Ő akkor született volna meg, ha már akkor belekezdünk a családalapításba, amikor rájöttünk, hogy mi vagyunk egymásnak az igazi. De vártunk egy jobb élethelyzetre. 

A következő képen a fiunk, aki zenét tanul, 17 éves:

Ő akkor született volna meg, amikor megvolt a megfelelő élethelyzet és belekezdtünk a családtervezésbe, csak hát nem jött össze. A képzeletbeli fiam nagyon hasonít rám és olyan a viszonyunk, amilyen nekem az apukámmal volt. Azaz tökéletes.

A harmadik képen a kisebbik lányom, aki most kezdte a gimnáziumot. Ő akkor született volna meg, ha valamelyik lombikos beültetés sikerül:

Közös bennük, hogy mind okosak, mind tökéletesek és egyikük sem létezik.

Kevesebb nyugdíjat a gyermektelennek

Előre szólok, nem támadni, nem kritizálni akarok. Főleg nem a gyerekeseket, hiszen engem is anya szült. És nem mellesleg, nem önszántunkból vagyunk gyermektelenek, lásd korábbi bejegyzéseimet.

Szóval írásomat ennek fényében olvasd, értelmezd. A véleményemet, a gondolataimat szeretném megosztani veled.

Miről? Hát arról, hogy a legújabb agymenés szerint akinek nincs gyereke, az kevesebb nyugdíjat kap majd.

Mivaaaaaaaaaan?

Jogos a kérdés. Hogyan is áll össze ez a rémálom? Mi köze is van annak, hogy hány gyereked van ahhoz, hogy mennyi a nyugdíjad?

A kedves kormányunk szerint a gyerekeim termelik majd ki az én nyugdíjamat.

HIBÁS!

Az én nyugdíjamat ÉN TERMELEM KI. Amennyit dolgozom, annyi nyugdíj jár. Ha sokat, mert szorgalmas vagyok és ügyes, akkor több, ha keveset, mert lusta vagyok és/vagy ügyetlen, akkor kevesebbet. Logikus, ugye?

Semmi köze nincs sem ahhoz, hogy mennyi gyerekem van és még ahhoz sem, hogy éppen hányan élnek majd és dolgoznak majd Magyarországon, ha egyszer nyugdíjas leszek. Mondjuk ilyen egészségügy mellett, nameg az egyre emelkedő korhatár mellett eleve kétséges, hogy egyáltalán megérem-e a nyugdíjat.

De tegyük fel, hogy igen.

A kedves kormánynak azon kellene elgondolkodnia inkább, hogy az elherdált nyugdíjakat miből is lehetne előteremteni. Ugyanis az én szüleim ugyanúgy befizették a nyugdíjjárulékot 40 éven keresztül, úgyhogy őket sem én tartom el. Hol van az a pénz? Ki lopta el?

Tehát eleve hibás a képlet, hiányzik egy ismeretlen belőle. Ezen kellene először elgondolkodni...

De vonatkoztassunk el ettől és térjünk át a mondandóm lényegére. Arra, hogy milyen megalázó is eleve a megkülönböztetés a gyermektelenekre nézve. Az, hogy mi amolyan önző faszok és picsák vagyunk - mindenki ossza be magának neme szerint - mert nem csináltunk gyereket. És hogy szegény gyerekeseknek mennyivel nehezebb, merthogy a gyereket fel kell nevelni, miközben mi meg csak meresztjük amit mereszteni szokás és élünk bele a nagyvilágba.

Nos, kedves ötletgazdák!

Egyrészt egy szabad világban bárki dönthet úgy, hogy nem akar gyereket. Lehet ennek ezer oka, amit én magam nem nagyon értek, de elfogadom. Joga van mindenkinek az ilyen döntéshez és senkinek nincs joga bárkit is elítélni ezért.

Másrészt a gyermektelenek nagy részének azért nincs gyereke, mert nem lehet. Minden tizedik fiatalt, így minden ötödik párt érinti manapság a meddőség és ez a szám - civilizációs betegség gyanánt - egyre nő. Tájékoztatásképpen hadd közöljem, hogy egy kisebb lakás árát nyomtuk már el orvosokra, lombikprogramra, természetgyógyászra és még sorolhatnám a sok ingyenélő szarházit, akik egész kis ipart építettek ki arra, hogy a hozzánk hasonló szerencsétleneket megkopasszák. Egy idő után elfogy a pénz és elfogy az akarat is. Aki nem csinálta végig, az nem tudja.

Másrészt akik ezen túl vannak és tényleg akarnak gyereket, azok velünk együtt valószínűleg belevágnak az örökbefogadásba is. Hát hadd világosítsam fel azokat, akik ezt a kanosszát nem járták végig, hogy Magyarországon akkor kapsz gyereket, ha valami alapítványt megkensz pár százezerrel. Ha erre nincs pénzed - mert mondjuk a lombikprogramban elszedték tőled a megélhetésiorvosok -, vagy egyszerűen elveid ellen való a gyerekkereskedelem, akkor az örökbefogadás nagyjából 3-5 év. Illetve ez az az idő, amikor felajánlják neked az első gyereket. Ha az mondjuk fogyatékos vagy egyéb olyan tulajdonsága van, ami számodra nem elfogadható - és itt nem elsősorban a bőrszínre gondolok, csak másodsorban -, akkor meg még lapozz pár évet a naptárban, mire újra felajánlanak neked egy másik gyereket. Megjegyzem, hogy a szülő és a gyerek között a maximum korkülönbség jelenleg 45 év lehet, azaz ha későn kapsz észbe, kifutsz az időből. És hogy 45 év az sok? Hát, viszonylagosan. Ugyanis ha értelmiségi vagy, akkor 25 éves korod körül kerülsz ki az egyetemről. Ha felelősséggel akarsz gyereket válalni, akkor pár évet csak dolgozol, mire a gyerekvállalásra alkalmas életszinvonalat teremtesz magadnak. Ha van egy félresikerült kapcsolatod, akkor azzal is elugrik pár év és nagyon hamar ott találod magadat, hogy 35-40 körül vagy, mire kiderül - százezer vizsgálat, kezelés, beültetés, sámán és voodoo varázslók igénybevétele után -, hogy valószínűleg vér szerinti gyerelked nem lehet és örökbe kell fogadj, ha gyereket szeretnél nevelni. Erre számold rá azt a pár évet, míg rád kerül a sor a várólistán - miközben ezerszám vannak a gyerekek a gyermekvárosokban és intézetekben, de ez egy másik történet - és az első gyereket felajánlják számodra. Ha másodikat is szeretnél, a számláló indul és ha eléred a 45 éves kort, már nem kaphatsz csecsemőt. 46 évesen csak egyéves, 47 évesen csak kétéves gyereket fogadhatsz örökbe és így tovább. Érthető?

Majdnem kihagytam azokat, akik egyedül vannak. Velük mi lesz? Mi van azokkal, akik egyszerűen nem találják meg életük szerelmét? Én magam szerencsés vagyok, mert nem vagyok egyedül. De ha például nő lennék, egyből több esélyem lenne arra, hogy életem végéig egyedül éljek. Ilyenkor honnan akasszon le egy gyereket magának, aki szingli? Vagy mondjuk kettőt, hiszen a modell szerint kettő gyereknél kapd majd meg a teljes nyugdíjat. Szóval mi van azokkal, akim egyszerűen csak egyedül élnek? 
Nekik könnyű?
Egyedül fizetni a rezsit, banki kölcsönt. Magadra főzni, magad után takarítani és egymagad feküdni le este?
Mi van ezekkel az aljas, önző lényekkel, akik nem mennek bele csak azért szar kapcsolatokba, hogy ne legyenek egyedül?

Egyébként meg hadd részletezzem kicsit, milyen dolog gyermektelennek lenni.

Először is mindennaposak a megalázó kérdések és a végén már nem is kezded el magyarázni. Belenyugszol, hogy a környezetedben - akik nem ismernek - egy önző fasznak gondolnak.
Akiknek van gyerekük, azok egy része ráadásul irritálóan öntelt lesz ettől. Még azt is elhiszik magukról, hogy ahogy gyerekük született, azonnal szülőkké is váltak. Nem mondok ellenpéldákat, pedig lehetne ám. Nagyon nehéz végignézni azt, ahogy egyesek tönkreteszik a gyerekük életét, mert szülőnek teljességgel alkalmatlanok. De az ember visszafogja magát és kussol.

Aztán szépen lassan eljön az idő, amikor az összes barátodnak van már gyereke. A baráti társaságok többnyire széthullanak, mert a gyerekes a gyerekessel barátkozik és a legritkább dolog az, ha te, a gyermektelen bele tudsz illeszkedni egy olyan társaságba, ahol csupa 1-2-3 gyerekes család jár össze. Nem hívnak nyaralni, nem hívnak kirándulni. Kikopsz a társaságból. Hány ilyet éltünk már át...

Mert ha nem ismernek eléggé vagy zárkózott vagy és nem meséled el a veled megesett dolgokat, akkor jön az önző fasz előítélet
Ha ismernek és szeretnek, akkor jön a sajnálat (amiből meg egészséges ember nem kér) és az esetek legkissebbségében vannak az embernek olyan barátai, akik le tudják azt kezelni például, hogy önkéntelenül is nyalogatod, meg szeretgeted az ő gyerekeiket, mintha a sajátjaid lennének.

Nagyon félreérthetőek ám az ilyen szituációk és nagyon meg kell az embernek erőltetnie magát, nehogy félreértsék a barátai és valami perverz pedofil állatnak nézzék.

Persze mi, akiknek ilyen barátaik vannak, kicsit könnyebb helyzetben vagyunk, de azért abban megegyezhetünk, hogy nem ugyanaz más gyerekét szeretni, mint a sajátodat. Ettől függetlenül azért sokat segít ám...

Aztán nézzük például a munkahelyi dolgokat. Ha van egy ügyelet karácsonykor, húsvétkor, bármelyik hosszú hétvégén, az a tiéd. Úgysincs gyereked...

Ha leépítés van a cégnél, te röpülsz. Neked csak magadról kell gondoskodni, úgysincs gyereked. A kétgyerekes kollégát mégsem rúghatják ki.

Megjegyzem, ez így van jól és igazat is adok annak a döntéshozónak, aki ezeket a szempontokat is figyelembe veszi, de ettől még mi szívunk. Csupáncsak tényként közöltem.

Ha reggel korán kell indulni valahová, te szeded össze a kollégákat. Te mész be reggel a céges autóért és te viszed vissza este. Nekik ugyanis a gyereket még le kell tenni az oviban, iskolában. Ez is érthető, de ettől még mi szívunk.

A nyári szabadságodat akkor veheted ki, ha a gyerekesek már beosztották, hogy mikor van iskola-óvoda-bölcsőde-szünet. Ez is érthető, de ettől még mi szívunk.

Ha a kolléga gyereke megbetegszik, te ugrasz be, úgysincs gyereked, úgyis csak ülsz otthon és mereszted a mereszteni valódat. Ez is érthető, de ettől még mi szívunk.

És ne beszéljünk arról, milyen érzés látni a szebbnél-szebb gyerekeket tudva azt, hogy neked SOHA nem lehet. Ezt persze értelmes ember kezelni tudja valamennyire, de nem könnyű ám. Mindenesetre gyermektelen párt keveset ismerek, akik ép ésszel el tudják ezt viselni és megmaradnak egymásnak. Általában alkoholizmus és egyéb deviancia a vége, de ez is egy másik történet.

Az is elhangzott, hogy a gyerekeseknek nehezebb, mert egy gyereket felnevelni nem kis pénz. Ez igaz, de mi köze ennek a nyugdíjhoz. Tessék adókedvezményt adni, megemelni a családi pótlékot, megemelni a gyes/gyed időtartamát és összegét. Mittudomén. A nyugdíjhoz mindenesetre semmi köze az egésznek.

És most kicsit pörgessük előre az idő kerekét és nézzük meg, mi lesz harminc év múlva, azaz a nyugdíjas kor elérésekor!

Akinek van gyereke, arról lesz aki gondoskodjon. Lesz egy fiú, aki felássa a kertet, lesz egy lány, aki eljön és félévente kitakarít, kimos, megvarrja a leszakadt függönyt, satöbbi...

Mi van a gyermektelenekkel? Nekik ki is segít öregkorukra? Ki festi ki a házat vagy lakást? Ki mos ki és takarít fel?

Segítek: valaki, akit megfizetnek. Miből? Hát a lecsökkentett nyugdíjból... És ha nem?

Még az se lesz, aki a végén eltemessen.

Egyébként pedig hol is van az egyenjogúság? Hol is van az egyenlő bánásmód? Hogy jöhet egyáltalán szóba 2012-ben, Európában ilyen diszkriminatív, meglázó, aljas gondolat?

Mindössze ennyit akartam megjegyezni, hogy lásd a mi szemszögünkből is.

A kisbabás reklámokról

Amúgy sem szeretem a reklámokat, de van egy kategória, amit különösen nem szeretek. Ezek a bébicucc reklámok. Mindegy, mit akarnak eladni, azoknak is nézniük kell, akiknek nincs gyerekük. Nem lehet kikerülni, mert a tévében minden reklámblokkban van egy ilyen. Ha nem nézek tévét, az utcán minden percben belefutok egy óriásplakátba.
Boldog anyukák mesélnek arról, milyen is volt, amikor a "kismanó" még a hasukban volt.
Én is tudok mesélni, milyen is volt, amikor a kimanók a feleségem hasában voltak. Két hétig és két napig. Ennyi jutott nekünk a reményből. Nagyjából 4 éve próbálkoztunk, amikor be kellett lássuk, valami nem stimmel. A vizsgálatok megállapították, hogy nekem bizony rosszak a számaim, kevesen is vannak a kis fickók és nem is mozognak kellőképpen. Az más téma, hogy a magát orvonak nevező andrológus ezt úgy közölte, hogy - idézem szó szerint - "Magának az elkövetkező 150 évben nem lesz természetes úton gyereke". Nem rúgtam fejbe. Arra kívánt utalni a maga bunkó módján, hogy ha 10 százalékkal csökken a hímivarsejtek száma, akkor az esély maga 10%-ra csökken. Az én számaimból azt hámozta ki, hogy a normál hímivarsejt-számhoz és az azzal számolt esélyekhez képest az én esélyeim olyanok, hogy nagyjából 150 év alatt jöhet össze a gyerek. Engem persze a pozoitív gondolkodás jellemez és ezt úgy fogtam fel, hogy nem esélytelen. Végülis nem azt mondta, hogy nem lehet, az esélye megvan, csak kicsi.
Persze én is ezt mondanám, ha az lenne a célom, hogy inkább nálam, jó pénzért elvégeztessenek egy beültetést, vagy valamit. Az érthetőség kedvéért annyit hozzá kell tegyek, hogy valahol összeszedtem egy kellemes prosztatítiszt, könnyebb felsorolnom, hogy milyen antibiotikumot nem szedtem, mint azt, milyet. Nem is csodálkoztam tehát, amikor a tünetmentessé válásom után a laboreredményeim még nem mutattak 100%-os gyógyulást.
A lényeg az végül is, hogy nem huszonévesek vagyunk, így nem nagyon volt időnk kivárni, amíg minden rendben lesz. Belekezdtünk a lombikprogramba, a harmadik beültetésnél persze az orvos - nem ez a barom, hanem egy másik, jóravaló, jólfizetett - már azt mondta, hogy az eredményeim alapján akár természetes úton is összejöhet a gyerek. Ennek ellenére 5 alkalommal próbálkoztunk és ebből egyszer a másodiknál voltunk terhesek. Akkor is csak 3 napig, hiszen szerdán derült ki és szombaton ment el a három bébi.
Szóval amikor a manócskák a feleségem hasában voltak, én nagyon jól láttam az arcán az anyaságot. És persze teljesen megvolt fejben, ahogy hármasikreket szül.
Rajzoltam is neki egy nagy szivet pirossal, belé három kisebb szivet, mert az ultrahangon látszott, hogy megvan mind a három beültetett baba. Aztán amikor elmentek, a lapot telerajzoltam még ugyanakkora kis szívekkel, hiszen nem volt erőm összetépni és tényleg úgy éreztem, hogy sokkal jobban szeretem a páromat, mint előtte. Megvan azóta is, oda van ragasztva a tévé alá, hogy lássuk minden nap.
A babás reklámok? Minden 10. párt érint manapság a meddőség, azaz így minden ötödik embert, de mégsem törődik azzal senki, hogy ne dörgöljék negyedóránként az orcánkba, mennyire szart sem érünk és mennyire nem is ember az, akinek nincs gyereke.
Sokkal kisebb csoportoknak van érdekképviselete, nekünk mégsincs. Manapság nyugodtan lehet reklámozni gyerekkel mindent és még a hamburgerzabálásra buzdító reklámokban is ott a bújtatott utalás arra, mennyivel többet ér az, akinek van gyereke.
Természetesen egyetértek azzal, hogy a gyerek fontos és így, vagy úgy, de lesz is (arról később, hogy mit kell kiállnia annak, aki örökbe szeretne fogadni). De azzal nem értek egyet, hogy kevesebb az nem ember, akinek nincs gyereke még akkor sem, ha tudatosan választotta ezt az életet. Mindenkinek a saját döntése, hogy szeretne-e utódot. Senkinek nincs joga ahhoz, hogy emiatt bárkit is megszóljon. leszóljon és főleg nem, hogy megalázzon.
A gyerekes reklámok pedig kevés kivétellel megalázóak, de persze ez csak azoknak tűnik fel, akik érzékenyek a témára. Mert mondjuk nem lehet gyerekük.