Kevesebb nyugdíjat a gyermektelennek

Előre szólok, nem támadni, nem kritizálni akarok. Főleg nem a gyerekeseket, hiszen engem is anya szült. És nem mellesleg, nem önszántunkból vagyunk gyermektelenek, lásd korábbi bejegyzéseimet.

Szóval írásomat ennek fényében olvasd, értelmezd. A véleményemet, a gondolataimat szeretném megosztani veled.

Miről? Hát arról, hogy a legújabb agymenés szerint akinek nincs gyereke, az kevesebb nyugdíjat kap majd.

Mivaaaaaaaaaan?

Jogos a kérdés. Hogyan is áll össze ez a rémálom? Mi köze is van annak, hogy hány gyereked van ahhoz, hogy mennyi a nyugdíjad?

A kedves kormányunk szerint a gyerekeim termelik majd ki az én nyugdíjamat.

HIBÁS!

Az én nyugdíjamat ÉN TERMELEM KI. Amennyit dolgozom, annyi nyugdíj jár. Ha sokat, mert szorgalmas vagyok és ügyes, akkor több, ha keveset, mert lusta vagyok és/vagy ügyetlen, akkor kevesebbet. Logikus, ugye?

Semmi köze nincs sem ahhoz, hogy mennyi gyerekem van és még ahhoz sem, hogy éppen hányan élnek majd és dolgoznak majd Magyarországon, ha egyszer nyugdíjas leszek. Mondjuk ilyen egészségügy mellett, nameg az egyre emelkedő korhatár mellett eleve kétséges, hogy egyáltalán megérem-e a nyugdíjat.

De tegyük fel, hogy igen.

A kedves kormánynak azon kellene elgondolkodnia inkább, hogy az elherdált nyugdíjakat miből is lehetne előteremteni. Ugyanis az én szüleim ugyanúgy befizették a nyugdíjjárulékot 40 éven keresztül, úgyhogy őket sem én tartom el. Hol van az a pénz? Ki lopta el?

Tehát eleve hibás a képlet, hiányzik egy ismeretlen belőle. Ezen kellene először elgondolkodni...

De vonatkoztassunk el ettől és térjünk át a mondandóm lényegére. Arra, hogy milyen megalázó is eleve a megkülönböztetés a gyermektelenekre nézve. Az, hogy mi amolyan önző faszok és picsák vagyunk - mindenki ossza be magának neme szerint - mert nem csináltunk gyereket. És hogy szegény gyerekeseknek mennyivel nehezebb, merthogy a gyereket fel kell nevelni, miközben mi meg csak meresztjük amit mereszteni szokás és élünk bele a nagyvilágba.

Nos, kedves ötletgazdák!

Egyrészt egy szabad világban bárki dönthet úgy, hogy nem akar gyereket. Lehet ennek ezer oka, amit én magam nem nagyon értek, de elfogadom. Joga van mindenkinek az ilyen döntéshez és senkinek nincs joga bárkit is elítélni ezért.

Másrészt a gyermektelenek nagy részének azért nincs gyereke, mert nem lehet. Minden tizedik fiatalt, így minden ötödik párt érinti manapság a meddőség és ez a szám - civilizációs betegség gyanánt - egyre nő. Tájékoztatásképpen hadd közöljem, hogy egy kisebb lakás árát nyomtuk már el orvosokra, lombikprogramra, természetgyógyászra és még sorolhatnám a sok ingyenélő szarházit, akik egész kis ipart építettek ki arra, hogy a hozzánk hasonló szerencsétleneket megkopasszák. Egy idő után elfogy a pénz és elfogy az akarat is. Aki nem csinálta végig, az nem tudja.

Másrészt akik ezen túl vannak és tényleg akarnak gyereket, azok velünk együtt valószínűleg belevágnak az örökbefogadásba is. Hát hadd világosítsam fel azokat, akik ezt a kanosszát nem járták végig, hogy Magyarországon akkor kapsz gyereket, ha valami alapítványt megkensz pár százezerrel. Ha erre nincs pénzed - mert mondjuk a lombikprogramban elszedték tőled a megélhetésiorvosok -, vagy egyszerűen elveid ellen való a gyerekkereskedelem, akkor az örökbefogadás nagyjából 3-5 év. Illetve ez az az idő, amikor felajánlják neked az első gyereket. Ha az mondjuk fogyatékos vagy egyéb olyan tulajdonsága van, ami számodra nem elfogadható - és itt nem elsősorban a bőrszínre gondolok, csak másodsorban -, akkor meg még lapozz pár évet a naptárban, mire újra felajánlanak neked egy másik gyereket. Megjegyzem, hogy a szülő és a gyerek között a maximum korkülönbség jelenleg 45 év lehet, azaz ha későn kapsz észbe, kifutsz az időből. És hogy 45 év az sok? Hát, viszonylagosan. Ugyanis ha értelmiségi vagy, akkor 25 éves korod körül kerülsz ki az egyetemről. Ha felelősséggel akarsz gyereket válalni, akkor pár évet csak dolgozol, mire a gyerekvállalásra alkalmas életszinvonalat teremtesz magadnak. Ha van egy félresikerült kapcsolatod, akkor azzal is elugrik pár év és nagyon hamar ott találod magadat, hogy 35-40 körül vagy, mire kiderül - százezer vizsgálat, kezelés, beültetés, sámán és voodoo varázslók igénybevétele után -, hogy valószínűleg vér szerinti gyerelked nem lehet és örökbe kell fogadj, ha gyereket szeretnél nevelni. Erre számold rá azt a pár évet, míg rád kerül a sor a várólistán - miközben ezerszám vannak a gyerekek a gyermekvárosokban és intézetekben, de ez egy másik történet - és az első gyereket felajánlják számodra. Ha másodikat is szeretnél, a számláló indul és ha eléred a 45 éves kort, már nem kaphatsz csecsemőt. 46 évesen csak egyéves, 47 évesen csak kétéves gyereket fogadhatsz örökbe és így tovább. Érthető?

Majdnem kihagytam azokat, akik egyedül vannak. Velük mi lesz? Mi van azokkal, akik egyszerűen nem találják meg életük szerelmét? Én magam szerencsés vagyok, mert nem vagyok egyedül. De ha például nő lennék, egyből több esélyem lenne arra, hogy életem végéig egyedül éljek. Ilyenkor honnan akasszon le egy gyereket magának, aki szingli? Vagy mondjuk kettőt, hiszen a modell szerint kettő gyereknél kapd majd meg a teljes nyugdíjat. Szóval mi van azokkal, akim egyszerűen csak egyedül élnek? 
Nekik könnyű?
Egyedül fizetni a rezsit, banki kölcsönt. Magadra főzni, magad után takarítani és egymagad feküdni le este?
Mi van ezekkel az aljas, önző lényekkel, akik nem mennek bele csak azért szar kapcsolatokba, hogy ne legyenek egyedül?

Egyébként meg hadd részletezzem kicsit, milyen dolog gyermektelennek lenni.

Először is mindennaposak a megalázó kérdések és a végén már nem is kezded el magyarázni. Belenyugszol, hogy a környezetedben - akik nem ismernek - egy önző fasznak gondolnak.
Akiknek van gyerekük, azok egy része ráadásul irritálóan öntelt lesz ettől. Még azt is elhiszik magukról, hogy ahogy gyerekük született, azonnal szülőkké is váltak. Nem mondok ellenpéldákat, pedig lehetne ám. Nagyon nehéz végignézni azt, ahogy egyesek tönkreteszik a gyerekük életét, mert szülőnek teljességgel alkalmatlanok. De az ember visszafogja magát és kussol.

Aztán szépen lassan eljön az idő, amikor az összes barátodnak van már gyereke. A baráti társaságok többnyire széthullanak, mert a gyerekes a gyerekessel barátkozik és a legritkább dolog az, ha te, a gyermektelen bele tudsz illeszkedni egy olyan társaságba, ahol csupa 1-2-3 gyerekes család jár össze. Nem hívnak nyaralni, nem hívnak kirándulni. Kikopsz a társaságból. Hány ilyet éltünk már át...

Mert ha nem ismernek eléggé vagy zárkózott vagy és nem meséled el a veled megesett dolgokat, akkor jön az önző fasz előítélet
Ha ismernek és szeretnek, akkor jön a sajnálat (amiből meg egészséges ember nem kér) és az esetek legkissebbségében vannak az embernek olyan barátai, akik le tudják azt kezelni például, hogy önkéntelenül is nyalogatod, meg szeretgeted az ő gyerekeiket, mintha a sajátjaid lennének.

Nagyon félreérthetőek ám az ilyen szituációk és nagyon meg kell az embernek erőltetnie magát, nehogy félreértsék a barátai és valami perverz pedofil állatnak nézzék.

Persze mi, akiknek ilyen barátaik vannak, kicsit könnyebb helyzetben vagyunk, de azért abban megegyezhetünk, hogy nem ugyanaz más gyerekét szeretni, mint a sajátodat. Ettől függetlenül azért sokat segít ám...

Aztán nézzük például a munkahelyi dolgokat. Ha van egy ügyelet karácsonykor, húsvétkor, bármelyik hosszú hétvégén, az a tiéd. Úgysincs gyereked...

Ha leépítés van a cégnél, te röpülsz. Neked csak magadról kell gondoskodni, úgysincs gyereked. A kétgyerekes kollégát mégsem rúghatják ki.

Megjegyzem, ez így van jól és igazat is adok annak a döntéshozónak, aki ezeket a szempontokat is figyelembe veszi, de ettől még mi szívunk. Csupáncsak tényként közöltem.

Ha reggel korán kell indulni valahová, te szeded össze a kollégákat. Te mész be reggel a céges autóért és te viszed vissza este. Nekik ugyanis a gyereket még le kell tenni az oviban, iskolában. Ez is érthető, de ettől még mi szívunk.

A nyári szabadságodat akkor veheted ki, ha a gyerekesek már beosztották, hogy mikor van iskola-óvoda-bölcsőde-szünet. Ez is érthető, de ettől még mi szívunk.

Ha a kolléga gyereke megbetegszik, te ugrasz be, úgysincs gyereked, úgyis csak ülsz otthon és mereszted a mereszteni valódat. Ez is érthető, de ettől még mi szívunk.

És ne beszéljünk arról, milyen érzés látni a szebbnél-szebb gyerekeket tudva azt, hogy neked SOHA nem lehet. Ezt persze értelmes ember kezelni tudja valamennyire, de nem könnyű ám. Mindenesetre gyermektelen párt keveset ismerek, akik ép ésszel el tudják ezt viselni és megmaradnak egymásnak. Általában alkoholizmus és egyéb deviancia a vége, de ez is egy másik történet.

Az is elhangzott, hogy a gyerekeseknek nehezebb, mert egy gyereket felnevelni nem kis pénz. Ez igaz, de mi köze ennek a nyugdíjhoz. Tessék adókedvezményt adni, megemelni a családi pótlékot, megemelni a gyes/gyed időtartamát és összegét. Mittudomén. A nyugdíjhoz mindenesetre semmi köze az egésznek.

És most kicsit pörgessük előre az idő kerekét és nézzük meg, mi lesz harminc év múlva, azaz a nyugdíjas kor elérésekor!

Akinek van gyereke, arról lesz aki gondoskodjon. Lesz egy fiú, aki felássa a kertet, lesz egy lány, aki eljön és félévente kitakarít, kimos, megvarrja a leszakadt függönyt, satöbbi...

Mi van a gyermektelenekkel? Nekik ki is segít öregkorukra? Ki festi ki a házat vagy lakást? Ki mos ki és takarít fel?

Segítek: valaki, akit megfizetnek. Miből? Hát a lecsökkentett nyugdíjból... És ha nem?

Még az se lesz, aki a végén eltemessen.

Egyébként pedig hol is van az egyenjogúság? Hol is van az egyenlő bánásmód? Hogy jöhet egyáltalán szóba 2012-ben, Európában ilyen diszkriminatív, meglázó, aljas gondolat?

Mindössze ennyit akartam megjegyezni, hogy lásd a mi szemszögünkből is.